€19
🔥 Példaképem: Torma Zsófia
leletei által inspirált új Négy égtáj KERÁMIA kollekcióm
• A Donna Terra két fő iránya: a magyar hagyomány ősiségére, értékeire való felhívás, politikamentesen, rajongással, ékes szeretettel - ékszerként.
• Továbbá főkent a nőtársak közti elfogadás erősítése, egymás támogatása.
Ezt a mostani kerámia kollekciót ezen két cél két oldalról öleli.
⚱️ Egy olyan Hölgy személye és munkássága ihletett meg, aki a világon egyedülálló volt.
Torma Zsófia (1832-1899) legendássá vált, hiszen a 19. században nőként olyat tett, amire még a férfiak is alig vállalkoztak. Többszörösen úttörő volt. Első jegyzett női régésze Földünknek, olyan nemzetközi kapcsolatrendszere volt, hogy a korabeli titkosszolgálatok elképedtek és olyan tabukhoz nyúlt a magyar ősvallás, a kárpát-medencei történelem témaköreiben, amihez egyes körök szemében - úgy ahogy ő tette - nem volt szabad.
🩸🏹 Bolygónk eddig ismert legnagyobb hatású szellemi forradalma az újkőkor, melyben megjelent az írás, 8-9000 évvel ezelőtt, fő Ősbölcsője a Kárpát-medencei párafelhő volt. Ennek régészeti bizonyítékait elsőként Torma Zsófia tárta fel. A régészeti bizonyítékok (~25.000 db) továbbá néprajzi összehasonlításai rámutatnak a mezopotámiai szumírokkal való szoros kapcsolatunkra is.
A Földön először alkalmazta a társtudományok bevonását a régészeti munkába, antropológusok, őslénykutatók, vegyészek, nyelvészek, botanikusok, történészek, néprajzkutatók, geológusok, mineralógusok, keletkutatók, csillagászok, díszítőművészek, művészettörténészek, éremtanászok hazai, kúlföldi műveit használta fel; leleteket küldött vegyi tanulmányozásra. Kapcsolatot teremtett az egyes szakterületek között, lehetőség nyílt a műveltségek eredetének tisztázására. Ezzel tiszta vizet öntve a magyar eredet történelmi poharába.
🧭🔥 A kerámiámat többségét négy égtégtáj bütykei finomhangolják. Úgy találtam ki, hogy a mai életünkbe és konyhánkba könyedén beilleszthetőek legyenek letisztult krémes-mákos színűk miatt. Ha szeretnél karácsonykor már ebből étkezni, inni kérlek november 3-áig add le megrendelésedet, 😇 11.11-én fogjuk égetni.
A kerámiákat Líbor Júlia tervezte és Balog Eszter keze munkáját dicsérik. Magas tűzön égetett mázas kerámiák, élelmiszeripari szempontjából megbízhatóak, mosogatógépben moshatóak.

Delivery is by the courier service of GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logistikai Kft. Delivery is by DHL for orders outside of the country.
The delivery time of the product is described by the webshop during the checkout process and it is also included in the confirmation e-mail. You can arrange the date of the delivery on phone on the number indicated in the confirmation e-mail.
The delivery fee in the country is uniformly 1590 Ft. 20.000 HUF értékű vásárlás felett ingyenes a házhozszállítás Magyarországon.
We do delivery worldwide. Free shipping on purchases over € 125 in Europe and € 200 outside Europe.
If the webshop fails to fulfill its obligations under the contract because it does not have the goods specified in the contract at its disposal or it is unable to provide the ordered service, it is obliged to inform the customer thereof.
You can return the product within 14 days to Retrocker Kft, to the 1061 Budapest, Anker köz 2-4. address, and its price will be refunded.
There are several payment methods to choose from
Transfer in advance:
By transfer to the following bank account:
Bank: Erste Bank Zrt., Budapest
Bank account: 11600006-00000000-64218133
Beneficiary: Retrocker Kft
Subject/Note: the order number and the full name of the ordering person.
Attention! In case of transfer in advance, the time for fulfilling the order will increase due to the crediting process (posting will take about 2-3 working days).
Cash on delivery:
You can pay to the courier in cash or by credit card (order value + delivery cost).
Credit card payment:
It is possible to pay by Visa or Mastercard.