Ne maradjatok le 20%-os akciónkról! Kincskeresésre fel!

Deédes medál - rózsaarany

17700Ft

WOOCS v.2.3.4.1
🐎 DEÉDES Aranyasszony

Szanka fősámán rovása i.u. 420-435."Egy forró nyári éjszakán az Ordosz feletti Bálvány-hegyen meggyújtották az örömtüzeket, mert befejeződött a köles aratása. Joli-Tórem Földanyának, az úz nép istenasszonyának mondott hálát Bagamér a hun törzsszövetség fősámánja. Ő volt az, aki meghirdette a hunok harcát az egyik Nagyviztől a másikig. A 4460. medvetoros évben az új vallás szerint Rómában 420-at irtak. Nem gondoltak arra, hogy a hu-nok tyumenjei még az örök városig is eljutnak. Amikor a fegyverkovács úzok elindultak, az Etil folyón való átúsztatás közben vezérük Jákó olyan szerenesétlenül esett a lova alá, hogy a gerince megsérült és a lábaira megbénult. Visszavitték Ordoszba. Egyetlen leányát, az aranyhajú Deédest küldte maga helyett, hogy dicsőséget szerezzen Joli-Tórem népének. Deédes nevelését Jákó helyett a felesége, Bősárkány irányította. A fiús természetű lány 430 ló közül kiválasztotta a legvadabbat és 15. születése napján megnyerte a hun törzsszövetség ifjúságának hagyomá-nyos lovasversenyét, a Nagy-Süánt. Ezen az előzködésen az unokabátyja, Atilla a cél előtt elbukott. Deédes diadalmasan a célba futott. Az Öregek tanácsa megengedte, hogy a győztes lány három férjet válasszon magának. Ehhez Bagamér is hozzájárult, hiszen a törvények ezt megengedték. Az Ordosz feletti Pusztaszeren Deédes három férjet választott. Az első a széki-hun Maros volt; sűrű, kemény barna legény. A második a szőke magyari Eszék volt, a harmadik pedig első szerelme, Nekese, a vígkedélyű, okos úz sámán, ordoszi fegyverkovács. Deédes, az ifjú Aranyasszony a 4470. medvetoros évben (430) indult a nagy útra. Bősárkány kíséretében magukkal vitték az ordoszi sámánközpont legfontosabb kellékeit. Buda egy napi járásra mindig előttük lovagolt, hogy a Bősárkányra bízott kegyszereket bármily támadás ellen megvédje. Deédes háromszögletű fejdíszt viselt. Ez jelképesen azt fejezte ki, hogy három férje van. A fejdísz egyúttal a termékenység jele is volt. Deédes férjei egy napi lovaglásnyira voltak egymástól. A gazdag asszony folytom úton volt férjei között. "

Donna Terra
timeless talismans
A Donna Terra márka Líbor Júlia, a Retrock művészeti vezetőjének szívében született. Vendég alkotókat bevonva formálja a márkát, mely ünnepli a nyers és egyben lágy női erőt, önbizalmat kölcsönözve viselőjének.
Ezen ékszerek a régi magyar Aranyasszonyaink tiszteletére készültek, az Ő neveiket viselik. Róluk szinte semmit sem tudunk, sehol nem írnak a történelem könyvek, pedig nem lennénk itt nélkülük. Amíg férfijaink a csatában voltak, ők voltak, akik megszerveztek és kiviteleztek minden létező feladatot. Felnevelték gyermekeinket,

arattak, hadi feladatokat is elláttak, a legmagasabb szinten gyógyítottak. Illékony fátyol, láthatatlan munka, melyet ők végeztek, mégis nagyon erős szellemi, lelki és testi bástya, melyet tartottak a háttérben.
Deédes csiszolt gránát követ ölel, mely a belső női tüzet tudja feléleszteni bennünk.
Én úgy látom a világot, hogy az átlagostól eltérő "vonásainkat", akár bájként is meg lehet élni

attól függ milyen szemüvegen keresztül szemléljük magunkat, ezért kapnak az ékszerek felvállalt rusztikus felületet, mert szeretem a hibákat. A sajátjaimat is.
Próbáltam ezen archaikus témához legtisztább szívvel és alázattal nyúlni. Mindennapi feladataimban való hozzáállásommal és lelkületemmel próbálok közelíteni ezen követendő női minőség felé. Még sokat kell tanulnom. Ha szólít ez a téma, gyere velem az úton.
Az ékszer alapanyaga sárgaréz, melyet galvanizációs technikával rózsaaranyba mártottunk.
Kérlek szépen kerüld a vízzel való érintkezést az ékszernek.
Elkészítésük a kifizetéstől számított 20 napon belül készülnek. Kérlek szépen kerüld az ékszer vízzel való érintkezését. A papir dobozkában lévő tálkákat a kislányommal készítettük, szerettem volna

visszaadni ezt az "ásatási" hangulatot.
Viseld egészséggel!
.
A vásárlástól számított két éven belül vállalunk garanciát az esetleges törésre vonatkoztatottan.
Az új alkalommal való ezüstözés/aranyozás 3000 Ft-ba kerül, mellyel a ninlil.julia@gmail.com-ra tudsz üzenetet küldeni.
szállítási feltételek
fizetési feltételek
Termékleírás
Méretek

A vásárlástól számított két éven belül vállalunk garanciát az esetleges törésre vonatkoztatottan. Az új alkalommal való ezüstözés/aranyozás 3000 Ft-ba kerül, mellyel a ninlil.julia@gmail.com-ra tudsz üzenetet küldeni.
20.000 Ft felett a vásárlásodat ingyen házhoz szállítjuk.
Termékleírás
Méret

Tab Content #2
© Copyright 2021 – Retrock
Adatvédelmi nyilatkozat
ÁSZF
menu-circlecross-circle
0
    0
    Üres a kosárVissza az üzletbe