Ne maradjatok le 20%-os akciónkról! Kincskeresésre fel!

kis Dunna fülbevaló – ezüstözött

58

WOOCS v.2.3.4.1
Donna Terra
timeless talismans
A Donna Terra márka Líbor Júlia, a Retrock művészeti vezetőjének szívében született. Vendég alkotókat bevonva formálja a márkát, mely ünnepli a nyers és egyben lágy női erőt, önbizalmat kölcsönözve viselőjének.
Ezen ékszerek a régi magyar Aranyasszonyaink tiszteletére készültek, az Ő neveiket viselik. Róluk szinte semmit sem tudunk, sehol nem írnak a történelem könyvek, pedig nem lennénk itt nélkülük. Amíg férfijaink a csatában voltak, ők voltak, akik megszerveztek és kiviteleztek minden létező feladatot. Felnevelték gyermekeinket, arattak, hadi feladatokat is elláttak, a legmagasabb szinten gyógyítottak. Illékony fátyol, láthatatlan munka, melyet ők végeztek, mégis nagyon erős szellemi, lelki és testi bástya, melyet tartottak a háttérben.
Én úgy látom a világot, hogy az átlagostól eltérő “vonásainkat”, akár bájként is meg lehet élni, attól függ milyen szemüvegen keresztül szemléljük magunkat, ezért kapnak az ékszerek felvállalt rusztikus felületet, mert szeretem a hibákat. A sajátjaimat is.
Próbáltam ezen archaikus témához legtisztább szívvel és alázattal nyúlni. Mindennapi feladataimban való hozzáállásommal és lelkületemmel próbálok közelíteni ezen követendő női minőség felé. Még sokat kell tanulnom. Ha szólít ez a téma, gyere velem az úton.
Az ékszer alapanyaga sárgaréz, melyet galvanizációs technikával ezüstbe mártottunk.
Kérlek szépen kerüld a vízzel való érintkezést az ékszernek.
Elkészítésük a kifizetéstől számított 20 napon belül készülnek. Az ékszer dobozkában lévő tálkákat a kislányommal készítettük, szerettem volna visszaadni ezt az “ásatási” hangulatot.
Viseld egészséggel. 🤲
.

A vásárlástól számított két éven belül vállalunk garanciát az esetleges törésre vonatkoztatottan.
Az évek múlásával új alkalommal való 925 ezüstözést a Donna Terra termékeken belül tudod kiválasztani. További kérdések: julia@donnaterra.hu

💦 kis DUNNA fülbevaló 💦

Danu kelta Istennő, Duna folyó, dunna “takaró”, Dunna Aranyasszony

💦 Duna folyónk(németül Donau) és Dunna Aranyasszony nevét is Danu kelta istennőhöz eredeztetjük vissza, aki a víz istennője, a termékenységet és tündéreket kötik nevéhez.

Tuatha de Danann nevű kelta törzs azaz Danu Tudását őrizők éltek itt a Kárpát Medencében Atilla isten-király idején. Amit később a Rómaiak Pannonniának neveztek, ők Bannwun-nak. A Bannwun kelta (korábbi ős-szkíta) nyelvezeten “Boldog anyahonának”, amelynek szó szerinti jelentése a Boldogasszony.
Danunak nevezték akkoriban a nagy folyót.

💦 dunna “takaró” :
Ha halljátok a dunna szót? Nektek mi jut eszetekbe? Én ezt a szót kicsiként először Szalonnán hallottam, ahol a rokonságom egy része él. Dunna..Nekem ez a szó nagy melegséget ad. Beterít, ölel, mintha egy hatalmas bárányfelhőt húznék magamra és úgy szenderednék el.

💦 Dunna Aranyasszony életéből kisebb történések, kinek nevét viseli fülbevalóm:

– Uralkodott: 451-453 és 460-498. Buda vezér csodálatosan szép felesége volt.

– Dunna aranyasszony Budavárában lakott a Jász síkságnak idegen kalandozóktól gyakran zaklatott részén. Budavár alagútrendszere jól megvédte.

– Éltében magas rangra emelte az  ötvösművészetet.

– Az úz kézművesek Dunna-Ordosznak nevezték el az akkori hun kereskedelem központját.

– A legkiválóbb kézművesek az Aranyasszony szigetén felállították a mesélő kutat, ahol a sámánokkal közösen mindig elmesélték az ifjúságnak a 24 Hun Törzsszövetség sok ezer éves történelmét.

– A 4538. medvetoros évben (i.u.498-ban) elhunyt Dunna fejedelemasszony. Kívánságára a Budavár alatti gyógyforrásoknál temették el, hogy a gyógyító források vizei még halála után is melegítsék csontjait. Nekese énekelte el a budavári Aranyasszony halotti beszédét, hogy örökké éljen a 24 Hun Törzsszövetség.

Tudom, hogy archaikus témát jelen korban feldolgozni támadható, így próbáltam a legtisztább szívvel, alázattal hozzá nyúlni. Mindennapi feladataimban való hozzáállásommal és lelkületemmel próbálok közelíteni ezen követendő női minőség felé. Még sokat kell tanulnom. Ha szólít ez a téma, gyere velem az úton.

szállítási feltételek
fizetési feltételek
Termékleírás
Méretek

Én úgy látom a világot, hogy az átlagostól eltérő "vonásainkat", akár bájként is meg lehet élni, attól függ milyen szemüvegen keresztül szemléljük magunkat, ezért kapnak az ékszerek felvállalt rusztikus felületet, mert szeretem a hibákat. A sajátjaimat is.
Próbáltam ezen archaikus témához legtisztább szívvel és alázattal nyúlni. Mindennapi feladataimban való hozzáállásommal és lelkületemmel próbálok közelíteni ezen követendő női minőség felé. Még sokat kell tanulnom. Ha szólít ez a téma, gyere velem az úton.
Az ékszer alapanyaga sárgaréz, melyet galvanizációs technikával ezüstbe mártottunk.
Kérlek szépen kerüld a vízzel való érintkezést az ékszernek.
Elkészítésük a kifizetéstől számított 20 napon belül készülnek. Az ékszer dobozkában lévő tálkákat a kislányommal készítettük, szerettem volna visszaadni ezt az "ásatási" hangulatot.
Viseld egészséggel. 🤲
.
A vásárlástól számított két éven belül vállalunk garanciát az esetleges törésre vonatkoztatottan. Az évek múlásával új alkalommal való 925 ezüstözést a Donna Terra termékeken belül tudod kiválasztani. További kérdések: julia@donnaterra.hu 💦 kis DUNNA fülbevaló 💦 Danu kelta Istennő, Duna folyó, dunna "takaró", Dunna Aranyasszony 💦 Duna folyónk(németül Donau) és Dunna Aranyasszony nevét is Danu kelta istennőhöz eredeztetjük vissza, aki a víz istennője, a termékenységet és tündéreket kötik nevéhez. Tuatha de Danann nevű kelta törzs azaz Danu Tudását őrizők éltek itt a Kárpát Medencében Atilla isten-király idején. Amit később a Rómaiak Pannonniának neveztek, ők Bannwun-nak. A Bannwun kelta (korábbi ős-szkíta) nyelvezeten "Boldog anyahonának", amelynek szó szerinti jelentése a Boldogasszony. Danunak nevezték akkoriban a nagy folyót. 💦 dunna "takaró" : Ha halljátok a dunna szót? Nektek mi jut eszetekbe? Én ezt a szót kicsiként először Szalonnán hallottam, ahol a rokonságom egy része él. Dunna..Nekem ez a szó nagy melegséget ad. Beterít, ölel, mintha egy hatalmas bárányfelhőt húznék magamra és úgy szenderednék el. 💦 Dunna Aranyasszony életéből kisebb történések, kinek nevét viseli fülbevalóm: - Uralkodott: 451-453 és 460-498. Buda vezér csodálatosan szép felesége volt. - Dunna aranyasszony Budavárában lakott a Jász síkságnak idegen kalandozóktól gyakran zaklatott részén. Budavár alagútrendszere jól megvédte. - Éltében magas rangra emelte az  ötvösművészetet. - Az úz kézművesek Dunna-Ordosznak nevezték el az akkori hun kereskedelem központját. - A legkiválóbb kézművesek az Aranyasszony szigetén felállították a mesélő kutat, ahol a sámánokkal közösen mindig elmesélték az ifjúságnak a 24 Hun Törzsszövetség sok ezer éves történelmét. - A 4538. medvetoros évben (i.u.498-ban) elhunyt Dunna fejedelemasszony. Kívánságára a Budavár alatti gyógyforrásoknál temették el, hogy a gyógyító források vizei még halála után is melegítsék csontjait. Nekese énekelte el a budavári Aranyasszony halotti beszédét, hogy örökké éljen a 24 Hun Törzsszövetség. Donna Terra timeless talismans A Donna Terra márka Líbor Júlia, a Retrock művészeti vezetőjének szívében született. Vendég alkotókat bevonva formálja a márkát, mely ünnepli a nyers és egyben lágy női erőt, önbizalmat kölcsönözve viselőjének. Ezen ékszerek a régi magyar Aranyasszonyaink tiszteletére készültek, az Ő neveiket viselik. Róluk szinte semmit sem tudunk, sehol nem írnak a történelem könyvek, pedig nem lennénk itt nélkülük. Amíg férfijaink a csatában voltak, ők voltak, akik megszerveztek és kiviteleztek minden létező feladatot. Felnevelték gyermekeinket, arattak, hadi feladatokat is elláttak, a legmagasabb szinten gyógyítottak. Illékony fátyol, láthatatlan munka, melyet ők végeztek, mégis nagyon erős szellemi, lelki és testi bástya, melyet tartottak a háttérben. Én úgy látom a világot, hogy az átlagostól eltérő "vonásainkat", akár bájként is meg lehet élni, attól függ milyen szemüvegen keresztül szemléljük magunkat, ezért kapnak az ékszerek felvállalt rusztikus felületet, mert szeretem a hibákat. A sajátjaimat is. Tudom, hogy archaikus témát jelen korban feldolgozni támadható, így próbáltam a legtisztább szívvel, alázattal hozzá nyúlni. Mindennapi feladataimban való hozzáállásommal és lelkületemmel próbálok közelíteni ezen követendő női minőség felé. Még sokat kell tanulnom. Ha szólít ez a téma, gyere velem az úton.
20.000 Ft felett a vásárlásodat ingyen házhoz szállítjuk.
Termékleírás
Méret
Donna Terra
timeless talismans
A Donna Terra márka Líbor Júlia, a Retrock művészeti vezetőjének szívében született. Vendég alkotókat bevonva formálja a márkát, mely ünnepli a nyers és egyben lágy női erőt, önbizalmat kölcsönözve viselőjének.
Ezen ékszerek a régi magyar Aranyasszonyaink tiszteletére készültek, az Ő neveiket viselik. Róluk szinte semmit sem tudunk, sehol nem írnak a történelem könyvek, pedig nem lennénk itt nélkülük. Amíg férfijaink a csatában voltak, ők voltak, akik megszerveztek és kiviteleztek minden létező feladatot. Felnevelték gyermekeinket, arattak, hadi feladatokat is elláttak, a legmagasabb szinten gyógyítottak. Illékony fátyol, láthatatlan munka, melyet ők végeztek, mégis nagyon erős szellemi, lelki és testi bástya, melyet tartottak a háttérben.
Én úgy látom a világot, hogy az átlagostól eltérő “vonásainkat”, akár bájként is meg lehet élni, attól függ milyen szemüvegen keresztül szemléljük magunkat, ezért kapnak az ékszerek felvállalt rusztikus felületet, mert szeretem a hibákat. A sajátjaimat is.
Próbáltam ezen archaikus témához legtisztább szívvel és alázattal nyúlni. Mindennapi feladataimban való hozzáállásommal és lelkületemmel próbálok közelíteni ezen követendő női minőség felé. Még sokat kell tanulnom. Ha szólít ez a téma, gyere velem az úton.
Az ékszer alapanyaga sárgaréz, melyet galvanizációs technikával ezüstbe mártottunk.
Kérlek szépen kerüld a vízzel való érintkezést az ékszernek.
Elkészítésük a kifizetéstől számított 20 napon belül készülnek. Az ékszer dobozkában lévő tálkákat a kislányommal készítettük, szerettem volna visszaadni ezt az “ásatási” hangulatot.
Viseld egészséggel. 🤲
.

A vásárlástól számított két éven belül vállalunk garanciát az esetleges törésre vonatkoztatottan.
Az évek múlásával új alkalommal való 925 ezüstözést a Donna Terra termékeken belül tudod kiválasztani. További kérdések: julia@donnaterra.hu

💦 kis DUNNA fülbevaló 💦

Danu kelta Istennő, Duna folyó, dunna “takaró”, Dunna Aranyasszony

💦 Duna folyónk(németül Donau) és Dunna Aranyasszony nevét is Danu kelta istennőhöz eredeztetjük vissza, aki a víz istennője, a termékenységet és tündéreket kötik nevéhez.

Tuatha de Danann nevű kelta törzs azaz Danu Tudását őrizők éltek itt a Kárpát Medencében Atilla isten-király idején. Amit később a Rómaiak Pannonniának neveztek, ők Bannwun-nak. A Bannwun kelta (korábbi ős-szkíta) nyelvezeten “Boldog anyahonának”, amelynek szó szerinti jelentése a Boldogasszony.
Danunak nevezték akkoriban a nagy folyót.

💦 dunna “takaró” :
Ha halljátok a dunna szót? Nektek mi jut eszetekbe? Én ezt a szót kicsiként először Szalonnán hallottam, ahol a rokonságom egy része él. Dunna..Nekem ez a szó nagy melegséget ad. Beterít, ölel, mintha egy hatalmas bárányfelhőt húznék magamra és úgy szenderednék el.

💦 Dunna Aranyasszony életéből kisebb történések, kinek nevét viseli fülbevalóm:

– Uralkodott: 451-453 és 460-498. Buda vezér csodálatosan szép felesége volt.

– Dunna aranyasszony Budavárában lakott a Jász síkságnak idegen kalandozóktól gyakran zaklatott részén. Budavár alagútrendszere jól megvédte.

– Éltében magas rangra emelte az  ötvösművészetet.

– Az úz kézművesek Dunna-Ordosznak nevezték el az akkori hun kereskedelem központját.

– A legkiválóbb kézművesek az Aranyasszony szigetén felállították a mesélő kutat, ahol a sámánokkal közösen mindig elmesélték az ifjúságnak a 24 Hun Törzsszövetség sok ezer éves történelmét.

– A 4538. medvetoros évben (i.u.498-ban) elhunyt Dunna fejedelemasszony. Kívánságára a Budavár alatti gyógyforrásoknál temették el, hogy a gyógyító források vizei még halála után is melegítsék csontjait. Nekese énekelte el a budavári Aranyasszony halotti beszédét, hogy örökké éljen a 24 Hun Törzsszövetség.

Donna Terra

timeless talismans

A Donna Terra márka Líbor Júlia, a Retrock művészeti vezetőjének szívében született. Vendég alkotókat bevonva formálja a márkát, mely ünnepli a nyers és egyben lágy női erőt, önbizalmat kölcsönözve viselőjének.

Ezen ékszerek a régi magyar Aranyasszonyaink tiszteletére készültek, az Ő neveiket viselik. Róluk szinte semmit sem tudunk, sehol nem írnak a történelem könyvek, pedig nem lennénk itt nélkülük. Amíg férfijaink a csatában voltak, ők voltak, akik megszerveztek és kiviteleztek minden létező feladatot. Felnevelték gyermekeinket, arattak, hadi feladatokat is elláttak, a legmagasabb szinten gyógyítottak. Illékony fátyol, láthatatlan munka, melyet ők végeztek, mégis nagyon erős szellemi, lelki és testi bástya, melyet tartottak a háttérben.

Én úgy látom a világot, hogy az átlagostól eltérő “vonásainkat”, akár bájként is meg lehet élni, attól függ milyen szemüvegen keresztül szemléljük magunkat, ezért kapnak az ékszerek felvállalt rusztikus felületet, mert szeretem a hibákat. A sajátjaimat is.

Tudom, hogy archaikus témát jelen korban feldolgozni támadható, így próbáltam a legtisztább szívvel, alázattal hozzá nyúlni. Mindennapi feladataimban való hozzáállásommal és lelkületemmel próbálok közelíteni ezen követendő női minőség felé. Még sokat kell tanulnom. Ha szólít ez a téma, gyere velem az úton.

Tab Content #2
© Copyright 2021 – Retrock
Adatvédelmi nyilatkozat
ÁSZF
menu-circlecross-circle